Vissza a főoldalra

Hommage à Huszárik Zoltán

Időpont: 2017. március 23. 19:30 • Kategória:

Időpont: 2017. március 23. 19:30

Helyszín: Pesti Vígadó

Hommage à Huszárik Zoltán

 

Kocsár Miklós: Concerto in memoriam Z.H. (1983)

Jeney Zoltán: Eipe tis, Hérakleite (Hérakleitosz halála) – ősbemutató

Huszárik Zoltán: Elégia című kisfilmjének vetítése (Durkó Zsolt zenéjével)

Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

Tóth Bálint – kürt

Szent Efrém Férfikar (karnagy: Bubnó Tamás)

Concerto Budapest  

Vezényel: Keller András

„Élt kilenc hónapot az anyja ölében, majd nyugtalanul a világ ölén” – így fogalmazta meg saját majdani sírversét Huszárik Zoltán, a nagy magyar „képíró”. Alig ötven esztendőt élt, s 1981-ben bekövetkezett haláláig mindössze csupán két egész estés mozifilmet rendezhetett, ám művészetének és emberi alakjának varázsa máig eleven, s erről az emlékezetének szentelt koncert is meggyőzheti majd a közönséget.Huszárik első, 1965-ben forgatott kisfilmjéhez, a számos fesztiváldíjat elnyerő Elégiához Durkó Zsolt szerzett filmzenét, s ez a kompozíció éppúgy elhangzik majd a Keller András által vezényelendő programon, akárcsak Kocsár Miklós 1983-as gyász- és emlék-concertója. Jeney Zoltán új zenekari művének ősbemutatója után végül a XX. századi magyar és egyetemes zeneirodalom tán legnagyobb hatású alkotása, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára zárja a hangversenyt. Kerek nyolcvan esztendővel a mű legelső, bázeli megszólaltatása után Bartók Zenéje ma éppoly lenyűgöző és felkavaró, mint egykoron. S máig elénk idéz egy megalkuvást nem ismerő nagy magyar művészt, akárcsak Huszárik Zoltán Szinbádja és Csontváryja.

További részletek ITT